Mélyen, kimerülten aludt. Ismerős illatot érzett, mocorogni kezdett és az illat irányába húzódott. A jól ismert testbe ütközött. Bevackolta magát a Férfi biztonságot jelentő ölébe. Fejét a vállába fúrta, mélyen beszippantva a bőre illatát, egyik lábát keresztbe átvetette a combján, kezeivel szorosan magához ölelte. A megnyugtató szuszogása újra álomországba csábította. Ismerős, finom érzés járta át. A Férfi keménységét a combjai között érezte. Picit helyezkedett és a kemény szerszám engedelmesen csusszant a nedves puncijába. Óvatosan, finoman mozgott rajta. A Férfi gyorsabban szedte a levegőt, átölelte és szorosan magához húzta. Megcsókolta és Ő is mozogni kezdett. A ritmus egyre gyorsabb lett, apró sikolyok és nyögések törték meg a csendet. Az érzékiség vadságba csapott át, a Férfi pénisze dugattyúként járt a hüvelyében. Nem gondolkozott, a teste önkéntelenül vetette magát alá a vágynak és az ösztönnek. A Férfi ritmusában mozgott, a puncija mint egy kiéhezett állat, el akarta nyelni, magába akarta szippantani a kőkemény péniszt, hogy aztán kipréselje belőle az utolsó cseppig az élvezet édes nedűjét. Pár pillanaton belül a csúcsra ért, szinte elakadt a lélegzete ahogy a kéj elöntötte a testét. Megfeszült a teste, és élvezte a pillanatot. A Férfi zihálására eszmélt, Ő is kielégült. Mozdulatlanul, zihálva, egymásba gabalyodva feküdtek a sötétben.
Zavaró világosságra ébredt, kimerült volt. Hunyorogva nézett körül, az ágy teljesen feldúlt volt körülötte. Hmmmm….. gondolkodott, álom volt vagy valóság? A combjai közé nyúlt …….
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: