A napokban, egy beszélgetés kapcsán mondta egy kedves nő ismerősöm, a párjával kapcsolatos problémái sorolása közben:-Ráadásul már fel sem áll neki!!- Erre felkaptam a fejem, mivel egy harmincas évei derekán járó, igazi jó kötésű férfiről volt szó. Úgy gondolom, bármilyen korban is lesznek problémái egy férfinek a férfiasságával, a szervi okok mellett érdemes elgondolkozni a lelki okokon. Ugyanis vannak hölgyek akik azt gondolják, hogy a férfiaknak nincsenek érzelmeik, sem lelkiviláguk, a női test látványára már működnek és csak lyuk legyen nekik.Pedig kedves hölgyeim, egy epés megjegyzéssel, mikor épp nem működik a legbecsesebb testrésze, a legtökösebb férfit is sikeresen padlóra lehet küldeni. De előfordulhat, hogy egyszerűen olyan stressz és nyomás nehezedik rá, ami az ágyban is megmutatkozik. A legfontosabb ilyenkor, hogy a kudarc után a lehető leggyengédebben és kedvesebben mondjuk el neki, hogy semmi baj nem történt és szeretgessük meg! És bizony beszélni kell róla!!! Biztosítani arról, hogy ez múló állapot és türelem , türelem, és végtelen szeretet és újra rendbe jön minden. És a másik fontos dolog, meg kell próbálni elérni, hogy ne akarjon görcsösen bizonyítani, mert attól csak romlik a helyzet, a szorongás fokozódik.Első megoldásképp egy egy összebújás, simogatás sokkal többet jelenthet, mint azt gondolnánk. Következő lépcsőfokként kényeztessen először a férfi, akár a nyelvével vagy ujjaival, vagy vibrátorral. És bátran el lehet élvezni, hisz ez számára is izgató. És remélhetőleg merevedése is lesz spontán a látványra, de nincs az a nyomás, hogy ki kell elégítenie, hisz ez már megtörtént más módon.De mint tudjuk, evés közben jön meg az étvágy :). A másik csodaszer, az orális szex. A gyengéd és hosszas kényeztetés biztosan meghozza a gyümölcsét. Csendben megsúgom, ezzel a gyógymóddal a korai magömlést is sikeresen lehet orvosolni. Idő és türelem, de komoly és remek eredményeket lehet elérni. Nagyon fontos dolog viszont, hogy a nő is csak olyasmit tegyen meg, amit szívből és örömmel tesz.Tehát, ha eddig eszedbe sem jutott a szádba venni a péniszét, akkor csak azért, mert most ez a helyzet, most se tedd meg! Sok módja van a vágy felélesztésének, lehet egy szexi fehérnemű vagy romantikus és nyugodt környezet, ami meghozhatja többek között az eredményt. Játékosság és fantázia kérdése . De semmiképp nem szabad elkeseredni, ha több próbálkozás sem zárul sikerrel. Akkor közösen fel kell keresni ezzel foglalkozó szakembert. Egyet nem szabad, elfogadni, hogy impotens lett! Mert impotens férfi nincs !
Kommentek