Készültem erről a témáról is írni, de többek között kaptam egy nyúlfarknyi levelet, és gondolkodóba ejtett.És nem a stílusa miatt, hanem a tartalma gondolkoztatott el. Idézem: “te hülye picsa adod a sok pasi allá a lovat közben azok csak megkurják a csajokat szarnak rá jóe neki.” Hmmm…… Akkor kezdem az elején. Mindenki életében, nemtől függetlenül meghatározó a gyerekkora, és ez igaz a szexualitáshoz való viszonyunkra is. Már kicsi gyerekként érdeklődünk a saját, majd a másik nem teste iránt. És mikor ezt a felnőttek észreveszik, akkor igen egyéni a reakció.Pedig nagyon sok múlik a jövőben azon, hogy mennyire kezelik jól egy nyiladozó értelmű kisgyerek ilyen fajta érdeklődését.Amelyik családban lehet erről a gyerek életkorához mérten és nyíltan beszélni és kérdéseket feltenni, komoly helyzeti előnnyel indul az illető, mint az akit esetleg alaposan megbüntetnek, mert kíváncsi volt, hogy mi is van Pistike/Marcsika lába között, és neki miért van más, mint neked . Pedig tetszik vagy sem, a szexet is tanulni kell! Mindenkinek! Ennek első állomása, hogy megismerd a tested és normális esetben ez már gyermek majd kamaszkorban elkezdődik. A saját magad kényeztetése, nem bűn és hasonló szörnyűségesnek titulált cselekedet, hanem az örömszerzésen túl az egyik legjobb módja a megismerésének!Így gyakorolj bátran, persze diszkréten.A következő fontos pont:Kommunikáció! Kérem szépen, szóból ért az ember. Nem kiselőadást kell tartani :), de tessék merni beszélni arról a párodnak/ partnerednek, hogy hol és mik az érzékeny pontjaid és hogy jó számodra amit csinál.Senki nem gondolat olvasó :P.Ha úgy érzed ciki beszélni róla, akkor irányíts és jelezd, mi az ami kifejezetten jól esik. Tessék elhinni, a férfi/nő számára nagyon izgató, ha örömet okoz neked! És tiszteld meg azzal, hogy nem játszod meg a kielégülést, mert ez hosszú távon, hidd el, nagyon nem kifizetődő. Nem kell kielemezni minden együttlétet, de ha valami nem jó vagy fájdalmas, akkor tessék bátran elmondani. És ha a fentieket megtetted, akkor már nagyon jó úton jársz, mert innentől a Nő vágya a Férfi kezében van 🙂 !
Kedves Uraim!
Nem tudok tuti receptet adni magunkhoz, mert ilyen nincs. De a legtöbb hölgynek nagyon fontos az előjáték. Nagyon tudományosan fogalmazva, a nők izgalmi görbéje lassabban ível fölfelé.Így a simogatás,csókok, a mell és csikló izgatása kellően előkészíti a “talajt” a sikamlós behatolásra.És időt ad arra, hogy ráhangolódjunk agyban és lélekben az aktusra. És közben tessék figyelni a jelekre, mi az ami kifejezetten jól esik a párodnak.Tudom sok esetben türelem és szeretet, gyengédség szükségeltetik, hogy feloldódjunk.De tessék elhinni, ez nem hiszti a részünkről!Ugyan úgy , ahogy a férfiasságot le lehet lombozni egy megjegyzéssel, úgy az egyébként is kövér /sovány vagyok,kicsi/ nagy a mellem, csúnya vagyok, öreg vagyok, a lista végtelen, dilemmákkal küzdő hölgy vágyát is padlóra lehet küldeni egy pillanat alatt. Nem kell hazudni, de ha gyönyörűnek látod egészében, úgy ahogy van, vagy odavagy pl. az általa kicsinek tartott melléért, tessék elmondani, hogy mennyire imádod és kívánod!Sokszor :)!És a legfontosabb, mindig törekedj arra, hogy valamilyen formában, de a nő kielégüljön! És a végén az utójáték, mikor már kimerülten pihegtek egymás mellett, ha másra nincs is erőd, akkor legalább húzd magadhoz és öleld szorosan, súgd a fülébe istennő vagy :D, aztán beájulhatsz 🙂 . Az odafigyelés a gyengédség, a türelem, sokszorosan megtérül.Lehet olyan vadmacskát varázsolsz elő a párodból, amilyenre legmerészebb álmaidban sem gondoltál és neki sem volt fogalma róla, hogy mindez benne van :).És fantasztikus, örömteli, szenvedélyes együttlétekben lesz részetek.Szívből kívánom mindenkinek 😀 !
UI: Bár válaszoltam a levél írójának, az általa felvetett megállapításra, úgy éreztem itt is írok pár sort.A legnagyobb igyekezet ellenére is előfordul, hogy a nő csak elszenvedője az aktusnak, vagy csak mint használati tárgy funkcionál.Ebben az esetben, mindenkinek saját belátása szerint érdemes elgondolkozni a továbbiakon… a döntés lehetősége, mindenkinek a saját kezében van.
Kommentek