A nagy szelet sonka, csak úgy sercegett a serpenyőben és az illata betöltötte az egész lakást. A Férfi egy lazán magára dobott kötényben sütögette, mókásan de egyben szexisen nézett ki. A Nő, a kanapén ülve legeltette rajta a szemét és nyelt egy nagyot.Nem tudta eldönteni, hogy mit kíván jobban, a sonkát vagy a Férfit. Mivel a húsvétot nem tölthetik együtt, a Férfi egy hirtelen ötlete volt, hogy tartsák most. -Kész a vacsora!- Fordult felé a serpenyővel a kezében a Férfi, és a szépen megterített asztal felé intett a fejével. -Gyere Nyuszifül, együnk!- Hangtalanul, de farkasétvággyal ettek. A végén a puha, de ropogós héjú kenyérrel, egymás ellen tunkolták a sonka visszamaradt finom szaftját. A fenséges vacsora mellé egy pohár hideg sör is járt, majd a Nő elővarázsolt egy tányér zserbót ,amiből a szétdurranás veszélyét vállalva, még lecsúszott pár szelet. A Férfi szuszogva dőlt hátra a széken -Végem van, ki fogok pukkadni!- és megsimogatta a pocakját. -Dőlj le picit, még leülepszik!- mondta a Nő,majd felállt, és a fürdőszoba irányába távozott.A pipereholmik felé vette az irányt, emlékezett még, hogy anno volt egy olyan igazi vörös rúzsa, azt kereste.Rövid kutatás után a fiókban rá is akadt, kicsavarta és megszagolta, nem tűnt rossznak vagy avasnak.Így a tükör elé lépett és amilyen vastagon csak tudta, kirúzsozta a száját. Felkuncogott a látványon, mint egy olcsó ribanc, akinek még ízlésficama is van.Ha már lúd, legyen kövér, gondolta, és újabb rövid keresgélés után megtalálta azt az ezer éves, vadítóan kék szemhéjpúdert is, amit mostanság nagyon ritkán, idős néniken lehet látni :).A hatás, mikor újra szemrevételezte magát, számára is sokkoló volt, felröhögött.Ledobálta a ruháit, csak a fehérneműt hagyta magán és kilibegett a Férfihez. A Férfi csukott szemmel szuszogott a kanapén, a köténye félre csúszva, láttatni engedte ernyedt péniszét. A Nő térdre ereszkedett a kanapé mellett a combjai vonalában.A Férfi a mozgásra kinyitotta a szemét és a látványtól a szó is belé fagyott :). -Tojásfestés következik!- mondta a Nő vigyorogva, és máris a Férfi farka fölé hajolt. Egyik kezével megemelte a golyóit, és a rúzsos szájával, ott ahol érte, nagy cuppogások közepette puszilgatta, időnként persze finoman beszívta és megszopogatta a golyóit. A Férfi nevetése elég rövid időn belül sóhajtozásba csapott át.Önkéntelenül is széjjelebb terpesztette a lábait.A Nő kényelmesen elhelyezkedett közöttük és már nem csak a golyóit kényeztette a szájával és a nyelvével, hanem finoman végigmasszírozta a gátját.Egyik ujja pedig, a feneke bejáratát simogatta körbe körbe finoman, egyre beljebb és beljebb haladva közben. A kényeztetés a péniszt sem hagyta ernyedten.Az erek kidagadtak rajta, a bőr visszahúzódott a duzzadt makkról, amely az elő nedvtől csillogva szinte kínálta magát.A Nő végigcsókolta a gátat, majd érzékien megszopogatta a golyókat, a zacsit is végignyalta, és a pénisz tövétől, finom harapdálások kíséretében jutott el a magát kínálgató csillogó makkig.Szabad kezével megmarkolta a kőkemény farok tövét, majd először csak nyelvével nyalta körbe a makkot, minden zugban a nedvet kutatva.Utána finoman a szájába vette és miközben a nyelve finoman masszírozta, addig a szája cuppogva szívogatta az újra és újra kibuggyanó nedvet.A Férfi “tűrte” egy darabig, de a domináns hím újra kitört belőle.Hirtelen felült, megragadta a Nőt a hajánál fogva, és ellentmondás nem tűrve a száját a farkára nyomta.-Szopj Te ribanc!- hörögte. A Nő fuldokolva próbált eleget tenni a felszólításnak,a Férfi által diktált tempóban szívta, nyelvével pedig masszírozta a száját kitöltő , döfködő szerszámot. A nyála vastag sugárban folyt végig a Férfi farkán, eláztatva dús fanszőrzetét. Mikor picit enyhült a nyomás,lecuppant a farkáról, még levegő után kapkodott, addig megmarkolta egyik kezével és keményen verni kezdte, időnként erősen megszívva a makkját.Tudta,ezt sokáig nem bírja a Férfi, és újra tövig a szájában akarja tudni, így jelezte, hogy cseréljenek. Hanyatt feküdt, fejét kissé hátrafelé lógatta, ebben a pózban tudta a lehető legmélyebben elnyelni a farkát. A Férfi elhelyezkedett fölötte és lüktető szerszámát szinte tövig a szájába tolta és vad ritmusban mozgott.Közben a Nő az egyik kezével a golyóit masszírozta, a másik kezének egyik ujját becsúsztatta a fenekébe és a Férfi ritmusának ütemére mozgatta benne. A Férfi száját artikulátlan nyögések hagyták el. A vad ritmust felváltotta egy pár erőteljes döfés, és még mielőtt a Férfi felüvöltött volna, a lehető legerősebben megpróbálta szívni a farkát, aminek hatására a Férfi valóban felüvöltött.Kihúzta a szájából a már lüktető péniszét és kezével megmarkolva az arcára és a mellére verte a kéj magjait.Mondania sem kellett, a Nő kérés nélkül tisztára szopogatta a makkját végignyalogatta a farkát, imádta ezt a kényeztetést is. -A húsvéti tojás fehérjéjét már megtaláltuk , gyere most megkeressük a sárgáját!-mondta nevetve és a Nő széttárt combjai közé fúrta a fejét……..
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: