“Mondd, veled megtörtént már, hogy hiányzott valaki, akinek nem kellett volna? Hogy ürességet éreztél egy dal hallgatása közben? Hogy szükséged volt valakire, akiről azelőtt még csak nem is feltételezted, hogy számít neked? Táncoltál az örömtől, mikor újra hallhattál felőle? Mosolyogtál, miközben visszaemlékeztél a beszélgetéseitekre? Mond, veled megtörtént már, hogy olyat szerettél, akit nem lett volna szabad?”

 

“Vannak emberek, akiket nem lehet elfelejteni. Akik hagynak a lelkünkben egy fájó lenyomatot. Tátongó sebet, aminek a sajgását elnyomhatja ugyan az élet további folyása, a nevetés, a virágillat, a napfény, a finom ételek, a kedves emberek, akik körülvesznek… De mélyen, a lélekben az a seb sosem heged be. Sosem.”

 

“Ha  a másik álarcot visel, az nem kapcsolat, hanem álarcosbál. Amennyiben ezt viccesnek találjuk, és jól szórakozunk a maszkokon és a játékokon, akkor örüljünk neki! A tapasztalat azonban sajnos azt mutatja, hogy ezek az álarcosbálok szomorúak és lehangolóak szoktak lenni. Nem egyesítenek, hanem szétválasztanak, nem késztetnek álmodozásra, hanem nem hagynak aludni.”