Negyven felett a szex

Sms és fagyizás

A  Nő elolvasta  az üzenetet. Beszélnünk kell! Írta a Férfi. Délután kettőre érted megyek, és elviszlek fagyizni.  A Nő  érezte,  elönti a düh. Még mindig úgy viselkedik, mintha Ő lenne a főnök! Pedig nem, és önkéntelenül toppantott egyet a lábával. De rendben, jöjjön csak, tényleg beszélniük kell. A délelőtt gyorsan elszaladt, sok tennivalója volt. Időnként mikor eszébe jutott a találkozó, önkéntelenül az órájára pillantott és görcsbe rándult a gyomra. Kifejezetten kellemetlen érzések kerítették hatalmukba, és többször  gondolt arra, hogy lemondja az egészet. De mégsem tette.Már fél kettőkor útra készen várakozott. Semmihez nem volt türelme, idegesen mászkált a lakásban.Pontban kettőkor csengettek.Az ajtóban a Férfi állt, és a Nőben a puszta látványa olyan felkavaró érzéseket váltott ki, hogy szíve szerint az orra előtt becsapta volna az ajtót. De nem tette, csak felkapta a táskáját, és foghegyről odavetette…. -Mehetünk! Szó nélkül mentek az autóig, de tapintani lehetett közöttük a feszültséget. A Férfi udvariasan kinyitotta az ajtót, a Nő beült, és magára csapta az ajtót. – A szokott helyünk jó lesz? – kérdezte a Férfi. A Nő rá sem nézett, csak bólintott. Elindultak. A csend már kezdett kínossá válni. Láthatóan feszengtek mindketten. A Férfi mereven az utat nézte, a Nő lopott pillantásokat vetett rá. Meglepte, hogy a Férfit ilyennek látja. Láthatóan ideges volt, nem tudott mit kezdeni a helyzettel.  Gyöngyözött a homloka, egy egy izzadságcsepp fürgén útra kelt  a halántékán a nyaka felé. A Nő, önkéntelenül megnyalta a száját a látványra, és keze önállósította magát, letörölte a Férfi gyöngyöző homlokát. Az érintéstől mindketten megborzongtak, láthatóan libabőrösek lettek. A Férfi végigfuttatta a szemét egy pillanatra a Nő blúzán, és elmosolyodott. Oda sem kellett néznie, tudta, sőt érezte, hogy a megkeményedett mellbimbói majd átdöfik a vékony anyagot. Önkéntelenül is a Férfi ágyékára tévedt a tekintete. Ő is elmosolyodott, mert láthatóan dudorodott a nadrágja. Le sem tagadhatta volna, hogy egy kőkeményen meredező farkat takar a ruha. Alig tudta a tekintetét levenni róla, nem beszélve a vágyról, ami kellemes bizsergéssel áradt szét az egész testében. Lekanyarodtak a főútról és pár másodperc múlva, már  bent is voltak az erdőben, a burjánzó növények remekül elrejtették  őket. A Férfi leállította a motort, a következő mozdulattal megragadta a fejét magához  húzta és megcsókolta. A nyelvük követelődzően hatolt a másik szájába, szinte fel akarták falni egymást. A Férfi szinte beszippantotta a nyelvét, és ha akart volna sem tudott volna szabadulni. De nem akart…. Közben a Férfi keze, türelmetlenül, szinte tépte a blúzát, hallotta ahogy reccsen az anyag, és a gombok repülnek. De semmi nem érdekelte. Ő is kiszabadította közben a Férfi kőkemény péniszét a fogságból és keményen megmarkolta.Közben a Férfi  is kiszabadította a mellét, és vadul szopni kezdte a keményen meredező bimbóját, miközben a szabad kezével már a  csiklóját simogatta. Felnyögött és csak élvezte, hogy a Férfi hol keményen, hol finoman szopja a mellét, ujjai pedig elmerülnek a nedvtől tocsogó puncijában.Közben a keze le és fel siklott a Férfi péniszén, hol gyorsan, hol csak finom és érzékien simogatva a makkját. Őrülten kívánta, hogy bekaphassa  és szopja a kőkemény farkat és a duzzadt nedves makkot, de a Férfi nem adta jelét, hogy abba akarná hagyni a kényeztetését. Így megadóan tűrte, és alig tudta türtőztetni magát, nem akart még elélvezni. Csak a nyögéseik és sóhajok, apró sikolyok törték meg a csendet. Testük izzadságban úszott, a levegőt betöltötte az illatuk, amit annyira szeretett érezni, ez még jobban felkorbácsolta a vágyát. Nem bírta magát tovább türtőztetni, erővel lökte el magáról a Férfit, és kiéhezett vadként vetette a lüktető farkára magát. És csak szívta, szívta, igyekezett tövig nyelni , nyelve keményen masszírozta. A Férfi hörögve élvezte. -Szopjad Te ribanc!- Nyeld el tövig, igen úúúgy, szívd !!!! -Ahhhhhhh- A hajába markolt és a fejét teljes erővel rátolta a farkára. A Nő szinte fuldoklott, öklendezett, de már azon a határon volt, hogy semmi nem érdekelte, annyira akarta a Férfi magjait. Érezte, már közel jár a csúcshoz a Férfi, egyre jobban lüktetett a farka. A következő percek már összefolytak. A Férfi lerántotta a fejét a farkáról, és a következő pillanatban, már azt érezte, hogy az ölében van, és keményen a farkára húzza. Tövig rácsusszant a kőkemény szerszámára  és keményen lovagolni kezdett rajta,  ettől egy pillanat alatt a csúcsra ért. -Engedd!!- Élvezz Te ribanc!- Telegecizlek!- hörögte a Férfi, már alig érthetően. Csak sikoltozott, aztán már arra sem volt ereje, csak sodródott a hullámokban rátörő élvezettől. Érezte és hallotta is valahol messziről, hogy a Férfi is a csúcsra ért, a mellét harapta és szinte csak nyüszítés szerű hangok hagyták el az ajkait. Nem tudja meddig tartott ez a mindent elsöprő szenvedélyes állapot, csak arra eszmélt, hogy csatakos a  testük ,  zihálnak, és ölelik egymást, mint akik sosem akarnak elválni. A Férfi kinyitotta a szemét és megcsókolta. Finoman, lágyan és érzékien, de mégis szenvedélyesen. Mikor végre el tudtak szakadni egymástól és kikászálódott a Férfi öléből, hogy picit rendbe hozza magát, mosolyogva kérdezte: -Akkor egy nagy adag fagyi? – Végignézett magán, enyhén szólva volt viharvert a ruhája. És nem csak az ő blúzáról hiányzott néhány gomb …. -Menjünk előbb haza és zuhanyozzunk le, és öltözzünk át és utána.- A Férfi nevetve bólintott és elindultak ……….

szenvedély

 

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!