A palotában mostanság, mindenki mindenkivel sutyorgott…. persze a Királylány háta mögött. Ennek komoly oka volt, mindenki magának akarta azt a hőstettet, hogy megtudja, mi a Királylány szíve vágya, mivel közeledett a születésnapja. És olyan igazi, ütős ajándékot akartak neki idén adni. Szíven ütőst… nem, nem egy defibrillátort. 😛 Így állandóan kémkedtek utána, és már feltűnő módon csüngtek a szavain. De ahogy telt az idő, semmivel sem lettek okosabbak. Ugyanis a Királylány sosem sóhajtott fel párás szemmel, hogy ahhh, erre mennyire vágyom. Így egy nagy közös ebéd alkalmával, megbeszélték, hogy nagyon diszkréten, de kifaggatják. Az ebéd remekül sikerült, szuszogva pihegtek a kényelmes karosszékekben, amikor a csendet megtörve megszólalt Kuka. -Királylány, és mit szeretnél kapni a születésnapodra?- A Hétfejű Sárkány mind a 7 fejével vadul pisszegett, a farkas vicsorogva fenyegette meg a szegény kis törpét, hogy egyben lenyeli. A vasorrú bába a varangyra mutogatott, jelezvén, hogy belőle is ez lesz. A Királyfi, hangosan maga elé motyogta -Ez hülye!- A 3 kismalac, egymás szavába visította-Kussoljámááá!- Hatalmas hangzavar támadt pillanatokon belül. Szegény kis törpe, Hófehérke szoknyája mögé menekült, mielőtt tettlegességre került volna a sor. – A hangzavarnak a Királylány vetett véget. Teljes erőből földhöz csapta az ólomüveg boroskancsót. A nagy csattanásra, egy pillanat alatt csend lett. Ezt kihasználva a Királylány megszólalt. -Ha esetleg érdekel valakit, akkor ide leírtam valamit, mutatott az asztalra. -Aki meg tudja fejteni, az tudni fogja, hogy mivel lehetne mesebeli örömöt okozni! – Majd felállt, és méltóságteljesen kivonult. Az asztalon a kisimított damaszt szalvétán, valószínűleg pörköltszafttal írva, ez állt: É.N.B.P./ F.R. – 3600 sec. , aláhúzásként pedig, stílusosan, egy kovászos uborka szolgált. Mindenki az üzenetet bámulta. – Az aranyhal, vadul tátogott az akváriumban.-Mit mond???Kérdezte a nagymama- Hogy a remény hal meg utoljára!- Üvöltötte a farkas, a nagymama füléhez hajolva. -Meghalt a reményhal??? – Kiabált a nagymama.- Ahogy elnézem magunkat, megdöglött….. motyogta a farkas…. Itt a vége, fuss el véle ……
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: