Negyven felett a szex

Élménybeszámoló, egy unalmasnak induló szombat délutánról.....

Napok óta nem enyhült a hőség. A hétvégére tervezett programjuk is kútba esett. Mire felébredtek, és sikerült kikászálódniuk az  ágyból, a nap már teljes bedobással végezte a munkáját….. perzselően sütött. A kiadós reggeli után, lustán heverésztek tovább az ágyban. A Férfinek  eszébe  jutott, hogy el kell “ugrania” a barátjához,  mivel nyaral, és megkérte, hogy időnként nézzen rá a házra. -Nyuszifül, gyere velem  kérlek! – A Nő vágott egy grimaszt, semmi kedve nem volt megmozdulni sem, nemhogy autóba ülni. A legkisebb mozgás is komoly folyadékveszteséggel járt számára, a sokadik zuhanyzás  sem használt hosszabb távon, az izzadságtól szinte ragadt a bőre. -Van medence is, csobbanhatunk egyet! – A Nő szeme felcsillant. Imádta a vizet, és strandolást terveztek, de a hőség,  és a feltételezett tömeg miatt, inkább a csendes és aránylag hűvös lakást  választották. -Akkor összekapom magam, és 10 perc múlva indulhatunk! – Mondta a Nő, és  sietős léptekkel kiment a szobából. A Férfi elterült az ágyon, és már épp elszenderedett volna, mikor a Nő fölé hajolt, a nyakába csókolt, és a fülébe súgta: -Indulhatunk! – A Férfi meglepetten ült fel, majd nevetve megjegyezte : – Ilyen gyorsan már rég öltöztél fel, úgy tűnik remek motiváció az a szó, medence ! – A csobbanásra gerjedek! – nyújtotta ki a nyelvét játékosan  a Nő, a Férfi pedig elkapta a kezét,  magához húzta, és rekedt hangon a fülébe súgta: -Ugye tudod, hogy hol a helye? – A Nő felnevetett, és picit megharapdálta a Férfi fülcimpáját, szabad kezével az ágyékába markolt, majd a szemébe nézett és érzékien  megnyalta a száját a nyelve hegyével. -Igen, itt a kemény farkad makkján ! – És megszorította az ágaskodó szerszámot. -Ribanc!- Lihegte a Férfi. A Nő kiszabadította magát, mert tudta, ha belemegy a játékba, akkor a mai csobbanásnak lőttek. -Gyere!- Felkapta a strandtáskát, és elindult  a kocsihoz. A Férfi, kissé kelletlenül tápászkodott fel, már nem tartotta olyan remeknek az ötletét, mint tíz perccel ezelőtt. Most szívesebben maradt volna az ágyban, és folytatta volna, amit az előbb elkezdtek. A farka keményen ágaskodott  a nadrágjában, és semmi másra nem vágyott jobban, csak hogy könnyíthessen ezen a feszült állapotán. De mivel a Nő nem jött vissza, így nagy nehezen felcihelődött, és elindult az autóhoz. A város szinte teljesen kihalt volt, tíz perc múlva már a háznál voltak. -Gyere, megmutatom a medencét, csobbanj bele, én még körbejárok! – Mondta a Férfi, és a ház melletti teraszhoz kísérte a Nőt, ahol egy fedett medence volt. A Férfi kinyitotta az ajtót, és betessékelte a Nőt, akinek a lélegzete elakadt a látványtól. Maga a medence nem  volt különleges, de a kilátás, a lábuk alatt elterülő város és a környező hegyek látványa, lélegzet elállító volt. -Megfelel?- Ez  gyönyörű!- Mondta a Nő, és gyorsan kibújt a ruhájából és a hűs habokba vetette magát. A víz lágyan ölelte körbe a testét, pár perc múlva úgy lubickolt, mint még gyerekként, teljesen átadva magát az élvezetnek. Hol úszott, aztán a medence partjáról ugrált a vízbe, vagy csak elfeküdt, teljesen ellazulva….. Az ajtó csapódása zökkentette ki az élvezkedésből. A Férfi jött meg, kibújt a pólójából, majd kilépett a nadrágjából, és a vízbe vetette magát. Pár karcsapás után a Nő mellett termett, megfogta a derekánál fogva, és magához húzta. -Na, milyen? – Nagyon szuper!- Válaszolta a Nő mosolyogva, és megcsókolta a Férfit. Mikor végre a szájuk el tudott szakadni egymástól, a Férfi kiszabadította a Nő testét  a fürdőruha fogságából. Picit kiemelte őt a vízből, egyik kezével megmarkolta, meggyúrta, majd szopni kezdte az ágaskodó bimbóját.  A Nő becsukta a szemeit, és csak élvezte a kényeztetést. Lenyúlt a Férfi ágyékához, és megsimogatta a keményen ágaskodó farkát, majd a puncijához illesztette,  a lábait a Férfi dereka köré fűzte, és rácsusszant tövig  a  meredező péniszre. Az érzés leírhatatlan volt, mindketten felhördültek. A  Férfi vadul dugattyúzni kezdte a punciját, hatalmas lökésekkel döfködte, a víz egyre jobban hullámzott körülöttük. A Nő elengedte a Férfi nyakát, és hanyatt feküdt a vízen. Combjait széttárta, mellei a vízzel együtt hullámoztak, és élvezte a Férfi ritmusos lökéseit, a hüvelyét feszítő duzzadt szerszámot. A Férfi hirtelen kihúzta a puncijából a farkát. A Nőt a medence széléhez ” kormányozta”, hogy a fejét meg tudja támasztani a partján, majd a feneke alá nyúlt és kiemelte a vízből, és a széttárt combjai közé fúrta a fejét. A nyelve azonnal rátalált a duzzadt és már nagyon érzékeny csiklóra. Finoman nyalogatta, szopogatta, szívogatta, miközben a Nő, hatalmas nyögésekkel adta tudtára, mennyire élvezi. Mint egy mindent elsöprő hullám, úgy öntötte el a kéj a testét, nyögdécselve vonaglott, újra és újra a csúcson járt, mint aki képtelen betelni az érzéssel. Lassan csillapodott le, de az élvezés ellenére, csak még nagyobb éhséget érzett. Belecsobbant a vízbe és a partra mutatott. -Ülj ide! – A Férfi szófogadóan kiült a medence szélére, és a Nő azonnal a szájába vette a farkát, és kéjesen cuppogva, szopni kezdte. A Férfi belemarkolt a hajába, és tövig nyomta a farkát a szájába, és vadul dugni kezdte. A Nő, mikor megérezte a Férfi elő nedvének az ízét a nyelvén, felnyögött, és mint egy kiéhezett vad, szívta a száját kitöltő szerszámot, az újabb és újabb nedű reményében. Majd elengedte, és csak érzékien nyalogatta a puha, duzzadt makkját, szopogatta a golyóit. Imádta, és a Férfi is. De képtelen volt sokáig élvezni ezt a játékot. Újra és újra keményen a hajába markolt, és tövig nyomta a hímvesszőjét a szájába. Majd a csípőjét mozgatva, hatalmas nyögésekkel és mocskos szavakkal korbácsolta az egekig mindkettőjük vágyát. Már lüktetett a farka, mikor kihúzta a szájából, a vízbe  csobbant és elkapta a derekánál fogva.A háta mögé került, megmarkolta a melleit, a Nő combjai önkéntelenül tárultak szét, és a finom selymes, nedves puncijába, akadály nélkül hatolt be  a Férfi kőkemény pénisze. Tövig rátolta magát. -Szétkúrlak Te Ribanc!-Hörögte a Férfi! És a derekát markolva keményen dugta. A Nő megkapaszkodott a medence szélében, lábait terpeszben kitámasztotta a medence falán, és apró sikolyokat hallatva élvezte, ahogy a Férfi kemény kéjrúdja  tövig hatol a hüvelyében. A Férfi egyik kezét a puncijára tette, és mikor az ujja a csiklóját kezdte simogatni, a testét elöntő élvezetnek már semmi nem tudott gátat szabni.Megfeszítette magát, a benne dugattyúzó hímtagot szorította, amitől a benne lévő kéjcseppek kikívánkoztak. A Férfi egy utolsó, mindennél nagyobb lökéssel ért az élvezetek csúcsára.A  lövellései ritmusában hörgött és nyögött, vagy alig érthetően, mocskos szavakkal illette a Nőt. A Nő a kéjtől megrészegülve próbált válaszolni, de csak artikulátlan, nyögésbe torkolló szavak törtek elő belőle. Hosszú percek teltek el, mire valamelyest lecsillapodtak. A  Nő lecsusszant a még mindig kemény farokról, megfordult, és a  Férfi testéhez simult, finoman harapdálta a nyakát, majd érzékien megcsókolta,  és közben   újra rátolta magát a még mindig keményen meredező  péniszre. Lágyan ringatóztak, finoman csókolták és simogatták egymást, testük szorosan összesimult és a Nő gyengéden mozgatta a csípőjét. A nap kezdett lemenni,  a víz  lágy  burokként ölelte körbe a testüket. A félhomály, a meghittség és romantika érzetét keltette. A kéj újabb hulláma gyengéden tört utat magának. Itt már nem a test elégült ki a legjobban, hanem a lélek,  csordultig telt az egymás iránti szeretettel. Hosszú idő elteltével, a Nő szólalt meg. -Éhes vagyok!-Nem mondod?- Pedig alaposan meg lettél “etetve”  fehérjével!- Ezen mindketten hangosan felnevettek, és elindultak kézen fogva kifelé a medencéből ……

medence

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!