A Férfi puha farka, éledezni kezdett. A Nő szorgalmasan dolgozott rajta. Hol finoman becézgette a nyelvével, minden apró zugot bejárva rajta, hol erősen szívogatta, kéjesen szopta. Időnként bekapta a golyóit és megszopogatta őket. A Férfi megadóan dőlt hátra az ülésen, csak ütemesen emelkedő mellkasa, és az apró nyögések árulták el, mennyire élvezi. Lábát az ülésen támasztotta meg, teljesen átadva magát az élvezetnek, tegyen a Nő vele kénye -kedve szerint. A lecsorgó nyál, lassan elérte a popsilyukát. A Nő ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy végignyalja a gátját, majd nyelve már a popsilyukát kényeztette. Élvezettel nyalta ki az összegyűlt nyálat belőle, majd nyelve finom köröket írt le, és próbált egyre beljebb hatolni. Majd újra visszatért a már keményen meredező férfiasságra. De a popsiját sem akarta magára hagyni, így megnyalta a mutatóujját, és finom köröket leírva, óvatosan tolta egyre beljebb és beljebb. A Férfi egyre nagyobbakat nyögött, és a csípőjét is mozgatni kezdte. Belemarkolt a hajába, és tövig nyomta a fejét a kéjrúdjára, már Ő irányított. A farka már a torka mélyét szántotta. A sós elő nedvének az íze, szétáradt a szájában. Őrülten kívánta. Semmire nem vágyott jobban, mint a szájában érezni a Férfi forró magjait. És érezhetően, a Férfi is erre vágyott. Már nem az érzékiség volt a lényeg, a helyét átvette a vadság, a nyers erő, az alfa hím aki uralkodott, és élvezni akart. A Férfi felült. Szorosan a kezei közé fogta a Nő fejét, és keményen szopatta, miközben a Nő ujja ütemesen dugta a popsiját A teste fénylett az izzadságtól, haja csatakosan tapadt a fejére, sós nedve apró kis patakokban tört utat magának a halántékán. A szemébe csorgó cseppek sem zavarták. Tágra nyílt szemmel nézte a nő szájában tövig eltűnő férfiasságát, hörögve nyomta újra és újra egyre beljebb. -Szívd, Te mocskos ribanc!- Szopd ki az összes gecim!- Dugd a seggem!-Ezzzazzz! -Ahhhhhhhhh- Ahhhhhhhhhhhh- Ahhhhhhhhhhhhhh- És a Nő szájába már fröcskölt az imádott nedű, alig győzte nyelni. És csak szívta és nyelte, imádta ezt az ízt, ezt az érzést. A Férfi hosszú percekig élvezett, majd kimerülten, csatakosan dőlt el az ülésen. Magára húzta a Nőt, és gyengéden simogatta, apró érzéki csókokkal kényeztette. -Nyuszifül, szeretlek!-súgta halkan a fülébe. A Nő elmosolyodott, lágyan megcsókolta, majd kibontakozott az öleléséből. – Gyere, induljunk kincsem…..
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: