Az utazás meglepetés volt, a Férfi ötlete. A rengeteg munkája, kevés együtt töltött időt eredményezett a Nővel az utóbbi időben. Bár a Nő, soha egy szóval nem nehezményezte, és türelmes volt, de az egyre szorosabb ölelései, és az elhúzódó búcsúzkodásokból sejteni lehetett, hogy kevés számára is az együtt töltött idő. És a Férfi, bár csak önmagának mondta ki, de voltak pillanatok, mikor csapot-papot hagyott volna, hogy rohanjon a Nőhöz. Így alig várta, hogy ezt a napot együtt töltsék.
Borús volt a reggel, mikor útnak indultak. -Hova megyünk? -érdeklődött a Nő, mikor már befészkelte magát az anyós ülésre. -Titok, majd meglátod! -Vigyorgott sokat sejtetően a Férfi, és a combjára tette a kezét, majd finoman simogatni kezdte. A Nőben már az első érintés olyan elementáris erejű vágyat korbácsolt, hogy önkéntelenül is felnyögött. Úgy érezte, ott és abban a pillanatban akarja őt, hatoljon belé a kemény farkával, és tegye magáévá! Mire a Nő a gondolatai végére jutott, a Férfi már lekanyarodott egy földútra. Mikor már kellő távolságra voltak a főúttól, leállította a motort. Egyikük sem szólt, a Nő kibújt a nadrágjából, és a következő pillanatban már tövig csusszant a nedves puncijával a Férfi kemény farkára, miközben vad csókcsatát vívtak. A madárcsicsergést csak nyögéseik és zihálásuk hangjai törték meg. A Férfi keményen belemarkolt a Nő fenekébe és csípőjét ütemesen mozgatva, keményen kúrta, miközben a Nő kéjes nyögések közepette lovagolt a Férfi kőkemény farkán. A Nő kiszabadította a melleit, és duzzadt bimbóit odakínálta a Férfinek, aki kiéhezetten tapasztotta rá a száját. Izmos nyelve siklott a bimbókon, majd ajkai egyre erősebben szívták, fokozva ezzel a saját, és a Nő gyönyörét. A Nő felnyögött, teste megfeszült, és a Férfi érezte, ahogy a hüvelye ritmusosan összeszorul, majd elernyed és újra. Ő sem bírta türtőztetni magát, egy utolsó, hatalmas lökéssel, szinte feldöfve a punciját, hörögve pumpálta a magjait a kéjbarlang mélyére.Remegve, szinte fuldokolva csókolták egymást. A vágy nem csillapodott egyikőjükben sem. Mint két egymást marcangoló vadállat, olyanok vagyunk, futott át a Nő fejében a gondolat, érezte a vér édeskés ízét a szájában. -Megharaptál!- nyögte zihálva a Férfi fülébe. -Szét is szedlek, apró pici cafatokra!-súgta vissza nevetve a Férfi. -Mutasd magad!- fogta két hatalmas tenyere közé a Nő fejét, és fürkészve vizsgálta!- A szám vérzik Te vámpír!- csücsörített a Nő, és valóban egy apró vércsepp gördült le az ajkáról. A Férfi gyengéden letörölte, és apró csókot lehelt rá. – Gyógypuszi!
A Nő kibontakozott a férfi karjaiból, felöltözött. -Induljunk! – A Férfi is rendbe szedte magát, és elindultak. A Nő a Férfi combjára csúsztatta a kezét, és finoman simogatni kezdte. – Nyuszifül!Ha ezt most nem fejezed be, kénytelen leszek újra megállni, de akkor nem állok jót magamért!- Mondta vigyorogva a Férfi. A Nő kelletlenül elhúzta a kezét és kiöltötte a nyelvét, majd mosolyogva konstatálta, hogy a Férfi ágyékán a nadrág, keményen dudorodik. Ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy lefejtse róla a textilt, és ajkaival, nyelvével kényeztesse élvezésig a domborodás tárgyát. De mintha a Férfi olvasott volna a gondolataiban, játékosan felemelte a mutatóujját és megfenyegette. -Meg ne próbáld! -Sosem érünk oda! Így a Nő kicsit duzzogva arrébb csúszott az ülésen, elővette a táskájából a könyvét, olvasni próbált. A kilométerek gyorsan fogytak, és mire belemerült volna az olvasásba, már meg is érkeztek. – Itt is vagyunk! -Mondta a Férfi, és a parkolóba kormányozta az autót. Mikor megálltak, a Nő csillogó szemmel ölelte magához a Férfit. – Tudtam, hogy örülni fogsz! -Mondta a Férfi, és gyengéden megcsókolta a Nőt. A kedvenc fürdője előtt voltak. Kiszálltak a kocsiból, magukhoz vették a csomagjukat és beálltak a jegypénztárnál a sorba. Gyorsan sorra kerültek, és pár perc múlva már bent is voltak. elhelyezték a szekrénybe a csomagjukat, magukhoz vették a fürdőruháikat, és elindultak átöltözni. A kabin kettőjüknek kissé szűk volt, így akaratlanul egymáshoz préselődött a testük. És ez elég volt, hogy újra felkorbácsolja a vágyaikat. A Férfi keményen ágaskodó szerszáma, visszautasíthatatlan volt. A Nő kérés nélkül hajolt fölé, és kezdte el szopni. A Férfi felsóhajtott, belemarkolt a Nő hajába, és csípőjét mozgatva igyekezett minél mélyebbre juttatni a lüktető férfiasságát a Nő szájába. A Nő nyelve és szája, szorgalmasan és egyre gyorsabb ütemben kényeztette a kőkemény farkat, remegve kívánta már, hogy megérezze az ízlelőbimbóin az imádott ízt. A helyzet pikantériáját még fokozta, hogy csendben kellett élvezniük, hiszen az ajtó túl oldalán, a fürdő többi vendége jött s ment. A Férfi teste megfeszült, és a következő lökésnél átszakadt a gát benne, a farkából megállíthatatlan vulkánként spriccelt a Nő szájába az ondója. Keményen a szájába harapott, hogy ne kiáltson fel. A Nő közben élvezettel szopta, szívta, majd nyelvével masszírozta ki az utolsó cseppeket, majd játékosan letisztogatta a makkját is, és mint egy jóllakott kiscica, körbenyalta a száját. -Hmmm…ez fincsi volt, kacsintott a még mindig hevesen lélegző Férfire. -Az ! -mosolyodott el a Férfi, majd magához húzta a Nőt, és érzékien megcsókolta, majd nevetve a fülébe súgta. -Ribanc!- A Nő remegett a vágytól, a Férfi, hogy némileg enyhítse, két ujját a nedves puncijába csúsztatta és finoman mozgatni kezdte, miközben másik kezével egyik mellét a tenyerébe fogta és ajkait a bimbójára tapasztva szívni kezdte. A Nő ösztönösen felnyögött, és ütemesen mozogni kezdett a Férfi ujjain, miközben egyik kezével a szabadon maradt bimbóját morzsolta, másik keze pedig a csiklóját masszírozta. Pár perc alatt a csúcsra ért. Vonagló testét a Férfi vasmarokkal tartotta, még a Nő, csendesen nyüszítve, a Férfi nyakát harapva járta meg a csúcsot, újra és újra. Nem tudja, meddig álltak meztelenül összefonódva. Csak nagyon messziről hallotta a Férfi hangját. -Gyere Nyuszifül öltözzünk, ha nem akarjuk az egész napot a kabinban tölteni! -Kelletlenül elszakadt a Férfi testétől, és felvette a fürdőruháját. -Mehetünk!- És kilépett a fülkéből…….
Folyt. köv.
Kommentek