Szia!

Egy kis meglepetéssel kedveskednék Neked! Kaptam egy remek kis történetet, egy szárnyait bontogató, kedves olvasómtól, és úgy gondoltam közzé teszem./Természetesen az írója beleegyezésével./ Fogadd szeretettel és kellemes olvasást! 🙂

Tudat és ösztön….

Vasárnap délután volt! Az ősz már mutatta jegyeit, a reggelek frissítőek voltak, s a narancsosan ébredő nap hamar felszárította a hajnali, egyre jobban hízó harmatot. A park nyugati oldala érintetlen maradt, megőrizve annak minden sajátos jellemzőjét, hangulatát. A rétszerű parkos terület, sok- sok mezei virág kedvelt lelőhelye,  otthona, melyben oly sokszor örömödet lelve legelteted tekinteted. A reggeli első lépéseket óvatosan teszem meg, vigyázva minél kisebb kárt okozzak a virág áradatok között, csokrod gyűjtési közben.Hálód ablaka is ide néz! Szeretsz ott állni! Sajátos magányodban ott találsz magadra újra gondolataidban, lelked ott telik meg, mit a napok, hétköznapok, durván megkoptatnak! Távol a város durva zajától itt vagy otthon, ez a te  világod, kissé önzően,de tisztán!
Már érzem a nap melegét hátamon, csokrod is szépen gyarapszik, és figyelmem ablakokra tekint! A sötétítő még nem mozdult. Igyekszem tehát még ébredésed előtt odacsenni kis szekrényedre a csokrot, hogy illatuk, s levelükön gyöngyként díszelgő harmatcseppek mosolyodban bízva, lelkesen köszöntsenek!
Már oly sokszor láttam de mindig másként ragyogsz!
Dél felé jár! Ezeken a napokon csak én kelek úgy mint máskor, a reggeli teendők jó érzéssel töltenek el,tudva nyugalmad pihenésed nyugodt, fesztelen! A vén platánfa árnyai alatt az asztalon, a bentihez hasonló kis csokor figyel! Ezeken a napokon nem reggelizel! Az ebéd is csak a kora délutáni órakban történik. Az elmaradhatatlan kakaós csiga is rád vár, a friss kávé is, melynek fellebbenő illata előcsalogat! Kedvenc pléded, vanília színű  apró kis lila és rózsaszín virágmintákkal foteled karján vár, mit mindig derekad köré csavarsz. Innen ragyogón látható a park teljesen, csak a távoli bokrok takarása mögötti rész nem, mely a mai napig titkos találkahelyünk rejteke! Az itt lévő koros pad, mit régebben még innen is látni lehetett, időközben a természet birtokba vette! Ezek a napok azok, hol magunkra találunk elbújva a világtól egymás örömére!
Ebéd után mikor sétálni indultunk, szemed villódzása, s szád sarkában megbúvó kacér mosoly, már sejtette délutáni légyottunk szenvedélyes és pajzán mivoltát. A kerti ösvény elágazik! Itt válik el mindig utunk s én a rövidebb utat választva hamarabb érek! Izgatottan várom mit érzek majd újból, mert mindig másként látlak, más színben ragyogsz!
Férfiasságom már érzem! Oldok kicsit nadrágomon, a feszesség kissé kényelmetlen! Tombolnak bennem a hormonok, fantáziám sem hagy cserben, s már lelki szememmel látlak, mikor kissé távolban természetben már meg is jelensz. A mögötted lévő nap árnyékod előrevetíti, s világos homokszínű ruhádon  áttetsző alakod rajzolja meg. Bugyi nélkül vagy! Ez nagyon feldob! Erre fanszőrzeted szemmel látható léte a bizonyosság, mely kis madárfészekre hasonlít némi csinosítással! Isteni vagy! Közelebb érve tekinteted már perzselő, az a pár lépés a végtelen, illatod előbb ér ide, mi tovább növeli vágyam. Kezed nyújtod! Felállni nem engedsz! Ott tartasz ülve, vadul hajamba túrsz, majd arcom összeszorítva kényszercsókra álló szám a szorításodból szabadulva érzéki ajkaddal találkozik. Nyelved  érzeki játékát érzem, de még mindig korlátozol! Hagyom! Hagyom hogy kibontakozz! Ülepembe markolsz, farkam erős szorításod érzi, sorban pattannak ki a gombok! Lábad átvetve a padon, combomon érzem csöpögő testnedvedet, s hogy kész vagy befogadni! Már nagyon várom érkezésed! Pár rövid nyolcas mozdulat, s érzem nedves ajkaid forróságát! De még nem veszel birtokba! Ez a te erősséged a magad örömére is! Melled megfeszül,vadul szopni kezdem, s érzem ahogy bimbód egyre keményedik és nő! Ekkor tövig követelsz, szeméremcsontod nyomását ézem, csípőd ritmusát követem és csipődbe kapaszkodva vadul magamon tartalak. Ruhád derekadon lóg, melleid saját útjukra keltek, gyönyörködöm bennük, mit hangod tör meg! -Megbaszlak! -Érted?- Megbaszlak! -Jó Édes tedd!- Erre még vadabbul lovagolsz farkamon,tomporom megfeszül, ösztönösen vonaglik, s csattanós lökés hallatszik mire szemed tágra nyílik, de már szólni nem tudsz. Fejed hátraszegve nyirkos bőrödön megcsillan a nap,  majd még egyszer szóra nyílna ajkad, de szó helyett, már csak kéjes sikoly hagyja el torkodat. Elélveztél! Hangodra a madarak mik eddig irigykedtek,elrebbennek! Zihálsz vadul, s még követelsz! Hagyom kicsit megnyugodj, lüktető farkamról finoman lecsusszansz, s a padra ültetlek! Lábad magad mellé téve, puncid csillogó ajkain megcsillan a nap, s nyelvemmel kényeztetem. Ízes ajkaid vérrel teltek, s peckesen álló csiklóddal, nyelvem különös játékba kezd. Érzem szaporodik pulzusod a nyalakodás ritmusára, s tovább folytatom. Elérkezni látom az időt hogy feltérdeltesselek! Hátulról veszlek birtokba, bőszen tövig hatolva érzem teljes mélységedet, zsömle alakú fenekedben gyönyörködöm s mélységedet felfedezni akaró mozdulatok sokaságát mérem forrón szorító barlangodra. Pajkosan tenyerem fenekedre csap, mi csak fokozza izgalmad, s torkodat elhagyó ismerős hangok újbóli orgazmusod érkezesét jelzi. Vadul  csattanósan tövig hatolva ösztönösen keresem örömöd, már csak rád figyelve tartom magam hogy kis késésben legyek, hogy átéljem újból élvezésed, mit hallani úgy szeretek!Csípőd megfeszül, robbanasszerü melegséget érzek, s heréimet alhasamban! Érzem ahogy lövellek, önfeledt boldogságot gyönyört érzek. Megnyugszik a természet is, miként a két lélek.
Felocsúdva, ruházatunk igazgatva elindulunk!
Ketté válik utunk!
Én a ház felé indulok!

Ő marad…….!