Mennek a napok , akarom vagy sem, mennek. A küszöbön toporog már  a szeretet ünnepe. És kéretlenül ömlik az ember nyakába mindenhonnan a legszuperebb ajándéktipp, a legfinomabb süti receptek, a tuti nyerő karácsonyi menük, a milyen ruhát vegyél fel, milyen legyen a fa, a teríték, a sminked, a parfümöd, a a a ….. mert attól lesz boldog az ünnep. Vásárol, rohan  az emberek egy része veszettül, mert hát egyszervanegyévbenkarácsony! Tapos, lökdösődik, kurvaanyázik, elhajt melegebb éghajlatra, és élete árán is megszerzi amit akar, hogy otthon majd szent áhítattal adja át a csilli- villi,  feldíszített fa alatt, elvárva, hogy örüljön aki kapja. Mert csak a szeretet ünnepe van, vagy mi a lófasz.

Ha varázsolni tudnék, bele néznék az emberek szívébe. És akinél  nem találok szeretetet, annak csempésznék bele. Mert drága kütyük, trendi cuccok, csilli-villi karácsony nélkül simán ki lehet bírni az életet. Szeretet nélkül is lehet, de nem érdemes. Érdemes lenne a nagy rohanásban ezt szem előtt tartani… hmmm?

“A puha hóban, csillagokban,
az ünnepi foszlós kalácson
láthatatlanul ott a jel,
hogy itt van újra a karácsony.

Mint szomjazónak a pohár víz,
úgy kell mindig e kis melegség,
hisz arra született az ember,
hogy szeressen és szeressék.

S hogy ne a hóban, csillagokban,
ne ünnepi foszlós kalácson,
ne díszített fákon, hanem
a szívekben legyen karácsony.”

(Szilágyi Domokos : Karácsony)