A kocsi pillanatok alatt felmelegedett a korán jött hőségben. Mire visszaértek, már forró kemenceként funkcionált. A Férfi lehúzta picit az ablakot mindkét oldalon, hogy járjon a levegő. Jó lenne most a klíma, de tudta, hogy a Nő nem bírja, pillanatokon belül megfázik, így ha együtt utaztak sosem kapcsolta be. Oldalra nézett, és elmosolyodott. A Nő, már szinte érzékien habzsolta a nagy adag fagylaltot, teljesen belefeledkezve, még a szemeit is félig behunyta. -Komolyan mondom, már azt várom, mikor lesz orgazmusod, olyan arccal eszed. -Nevetett fel hangosan a Férfi. -Nagyonfinommm!-Sajnálhatod, hogy nem kértél többet! -Ilyen fincsi, hajolt a szájához a Nő, és a nyelvét finoman a Férfi szájába tolta. Jéghideg, és finom gyümölcsös ízű volt. A Férfi maga is meglepődött, mert megborzongott, és mikor a Nő játékosan megcsókolta a nyakát, a hideg puha szája érintésétől egy pillanat alatt keményen ágaskodni kezdett a nadrágjában a farka. -Menjünk, mondta rekedten, mert nemsokára még tárgyalásom lesz. A Nő nem válaszolt, épp a lecsorgó édes kis patakot próbálta a nyelvével megállítani. A Férfi nyelt egy nagyot, és elindultak. Lassan araszoltak a kora délutáni forgalomban, és a Nő, minden piros lámpánál a Férfi szájába “tolta” az épp aktuális ízű nyelvét. És nem kerülte el a figyelmét a már igen dudorodó nadrág, ágyék tájon. Így a kezét, finoman a kemény halomra helyezte. -Nem kerülünk? -Lehet előbb haza érsz Velem, mint itt araszolunk. -Kacsintott cinkosan a Férfire. A Férfi a következő lehetőségnél lekanyarodott, és pár perc múlva már a város szélén jártak. A Nő elropogtatta a tölcsért, közben gyengéden simogatta a Férfi ágyékát, egy ügyes mozdulattal kigombolta a nadrágját, lehúzta a cipzárt, és a következő pillanatban már a markában tartotta a keményen feszülő szerszámot. Finoman lehúzta bőrt, és egyik ujjával körkörösen simogatni kezdte a duzzadt és nedves makkot. A Férfi ránézett, a Nő megnyalta a száját. -Ribanc! – Kikészítessz!!!-És már kirakta az indexet, majd lekanyarodott egy földútra. Csak annyira gurult be, még látótávolságon kívül kerültek. Szinte le sem állította a motort még, mikor már a Nő haját markolva a fejét a farkára húzta.-Szopjál!-Hörögte. A Nő hideg nyelvének minden érintése, egyre jobban felkorbácsolták a vágyát. Keményen tolta lüktető farkát a szájába, mikor tövig ért, úgy érezte azonnal és menthetetlenül felrobban. De a Nő tudta, hogy ilyenkor erősebben meg kell harapnia a farka tövét, és pár másodpercig nem mozdult, majd újra keményen szopni kezdte. A Férfi zihálva hörgött, mocskos szavakkal inspirálta a Nőt, és egyben magát is, aki szintén remegett már a vágytól. A Nő feltérdelt, a Férfi kezét az ágyékához húzta, kezével keményen markolta a Férfi lüktető farkát, száját a szájára tapasztotta, és őrült szenvedéllyel csókolták egymást, miközben keze ritmusosan csúszkált le és fel az elő nedvtől síkos és kőkemény péniszén. A Férfi, két ujját a Nő lüktető puncijába tolta, és még tövig sem ért, mikor a Nő teste megfeszült, remegett, és egy hatalmas sóhaj után, hullámzó testtel élvezett megállíthatatlanul, hol nyögve, hol sikoltozva. A látvány és az érzet, a Férfit sem hagyta hidegen. Egy pillanat alatt futott végig a gerincén az az édes, semmihez nem hasonlítható érzés, amitől aztán úgy érezte, hogy elpattan benne valami, és farkából megállíthatatlanul tört ki a forró magja, miközben a Nő keze megállíthatatlanul csúszkált le és fel rajta, bilincsként markolva. Hosszú percekig élvezett, arra eszmélt, hogy a Nő kéjesen cuppogva szívja ki az utolsó cseppeket a félig merev farkából. Ernyedten dőlt hátra, és hagyta, hogy átjárja ez a kellemes érzés, gyengéden túrta a Nő haját közben. A Nő élvezettel szopta és szívogatta a kedvenc játékszerét, még teljesen kiürült, finoman végignyalogatta kívül is, majd mosolyogva a Férfihez simult és a fülébe súgta: – Ugye jól nyaltam a Te fagyid is? – Mocskosul jól Nyuszifül, egy csepp sem ment kárba! -Vigyorgott a Férfi rá jóllakottan, és gyengéden megcsókolta….. 😀
Kommentek
(A komment nem tartalmazhat linket)
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Mivel a trollokat nem lehet… 😀
A kritikát bírom, és értelmes eszmecserére is kapható vagyok! De trollokat, nem etetek! 😀
Na mi van nyuszika? Vagy kis köcsög? Nem bírod a kritikát, mi??? 😛
Hello! Remélem, hogy az esetek többségében fikcióról van szó az írásaidban – mintegy holmi túltengő libidónak köszönhetően -, ugyanis az átlag nők nem ilyenek, mint amilyeneket te felvonultatsz a blogodban. És őszintén? A férfiszereplőid is visszataszítóak. Hol élsz te? Már boccs…