Negyven felett a szex

Békülős szex

Összevesztek … nagyon.Jobban mondva, csak nála szakadt el a cérna, de most rendesen.Zokogva üvöltött, ami nem jellemző rá.De ott és akkor, minden fájdalom kijött belőle.A férfi döbbenten hallgatta, nem szólt, csak sarkon fordult és kiment.Ő pedig keservesen zokogott, alig kapott már levegőt …majd elaludt.Múltak a napok és csend volt .Senki nem akart vagy talán nem is tudott beszélni a történtekről.A verkli ment tovább, csak a napok múlásával a csend volt egyre riasztóbb és fájóbb.Éjjel ott szuszogtak egymás mellett, időnként ösztönösen oda akart hozzá simulni, de valamilyen megmagyarázhatatlan okból felébredt ekkor és győzött a makacsság.Pedig hiányzott az ölelése  a csókja.Hogy ébredéskor, még csukott szemmel végigsimogatva,  érezze duzzadó férfiasságát, csókot leheljen a nyakába kuncogva,  majd finoman simogassa, hogy végül kénytelen legyen önszántából kibújni a boxerből és ő rávethesse magát a lüktető farkára 🙂 .Ezektől a gondolatoktól már benedvesedett a puncija, majd ahogy teltek a napok, már már fájdalmasan húzódott össze a hüvelye, szorítva a nagy semmit .Esténként egészen az ágy szélére húzódott … egyikük sem adta semmi jelét a közeledésnek, ha nagy ritkán a másik mozdult felé, ösztönösen ment  távolabb.Meddig fog ez tartani ? tette fel magában a kérdést.Máskor pár nap alatt elsimultak a nézeteltérések és hatalmas szeretkezés után, helyre állt a világ rendje .És tetszik vagy sem, de egyre jobban kívánta.Egyre mocskosabb gondolatai voltak  .És egyik reggel, mikor félálomban megmarkolta az ágaskodó péniszét, tudta elvesztette a csatát .Kibújtatta a nadrágból és máris a combjai között termett  .Ilyen gyorsan sosem dobta le a felsőjét még és fogta mellei közé a csodás szerszámot és mint a kiéhezett vad, már szopta is a duzzadó makkját.A férfi szemei kipattantak és felsóhajtott, mosolygott.Kivette a mellei közül és  olyan őrülten kívánta, hogy próbálta tövig elnyelni, beszippantani.Érezte hogy a nyála csorog, a férfi imádta ha bő nyállal szopja .Belemarkolt a hajába és a csípőjét mozgatva, tövig nyomta a farkát a szájába.Egy szót sem szólt, csak nyögött és mozgatta a fejét a saját ritmusában.Már már fuldoklott, de nem bánta, kiéhezett szukaként szopott, a nyelvén akarta érezni az imádott ízt a kéj ízét.Ekkor a férfi felnyögött, érezte megfeszül a teste és tövig nyomja lüktető péniszét a  szájába  és már érezte a torkát elöntő forróságot, szétáradt a szájában az ondó semmivel sem összehasonlítható  íze .Csak szívta és szívta, minden cseppjét magáénak akarta tudni .Közben őrülten kívánta  Ő is a kielégülést.Mikor a férfi elernyedt, fölé térdelt és odakínálta cinkosan mosolyogva az ágaskodó mellbimbóját.A férfi finoman a szájába vette és harapdálta, felnyögött a kéjtől.A harapdálást finom szívogatás szopogatás követte, keze pedig a punciját simogatta, ujjai finoman szétnyitották az ajkakat és a csiklóját keresték.A nedves csiklóján finoman siklott az ujja,körbe ,körbe.Az érintés olyan hatással volt rá, mint akit áramütés ért.Felsikoltott, teste összerándult és a férfi ujjait magába szippantva, vonaglott és levegő után kapkodva hatalmasat élvezett.Mosolyogva, jóllakottan simult a férfihoz……megnyerte a háborút:)

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!